Rohanás. Látom magam előtt, ahogy a fekete - fehér metrókocsi begördül az állomásra. Még tíz méter, gyerünk Emma, meg tudod csinálni! Elhangzik a füttyszó, már tényleg csak pár lépés hiányzik. Éppen csak sikerül. Az automatika szinte rámcsukja az ajtót, de fent vagyok. Elértem az utolsó Kőbánya - Kispestre tartó vonatot. Nem is tudom, mi lett volna, ha lekésem. Gondolom mehettem volna megint taxival, mint a múltkor, pedig akkor is majdnem a gatyám ment rá, olyan drága volt. Utálok taxizni. És nem csak az árak miatt, a sofőrök is olyan irritálóak, beszélgetni akarnak, amikor egyértelmű, hogy éjfél után már mindenki csak egy kiadós alvásra vágyik. De a taxisok ezt sosem értik meg. Mondjuk, az is benne lehet a dologban, hogy az exem is taxizik. Nem túl szépen váltunk el, sőt inkább a csúnya szakítás kifejezés írja le a múlt hónapomat. De az már a múlt, túl vagyok rajta, erős vagyok, kemény vagyok! Ezeket hajtogatom magamnak egy hónapja, de bármennyit mantrázom is, tudom jól, hogy egyáltalán nincs így. Még mindig szeretem Eriket, szeretném, ha visszafogadna, még ha tudom, hogy nem is fog. Szeretném meg nem történtté tenni a ferde estémet, amikor a gimis osztálytársam Laura elhívott inni, és végül annyira berúgtam, hogy lefeküdtem az ikrével. Szeretném elfelejteni Erik csalódott tekintetét, amikor egyik este hazaérve szembesített mindennel. Szeretném, ha visszafogadna. Vagy ha már nem szeretném. Bármelyik jó lenne. De jelenleg egyiket se lehet.

Kifulladva esem fel a metróra, ami rögtön indul is. Alig van időm megkapaszkodni, a világ majdnem kicsúszik alólam. Pedig ma nem is ittam olyan sokat. Szerencsémre biztos fogást találok, majd egy balerinát megszégyenítő táncmozdulattal zuttyanok le az egyik üres helyre. Szinte egy lélek sincsen a metrón, biztos a késői óra miatt, de nekem legalább jól jön, legalább nem kell nyomorogni. Kezdenek elnehezülni a pilláim, ahogy távozik a testemből a rohanás során felgyűlt adrenalin. Körülnézek, hátha ettől felébredek. Ugyanazokat a halvány falakat látom, mint minden reggel és este. A poszterek minden metrón ugyanazok, még a reklámokat sem cserélik. Vagy én járok mindig ugyanazzal a szerelvénnyel, nem tudom. Felállok, hátha az segít, és sétálgatok is kicsit. Már majdnem a vonat elején vagyok, amikor meglátom az egyetlen utast, aki rajtam és a sofőrön kívül a metrón utazik. Egy korombeli férfi lehet, olyan huszonpár évesre tippelném. Karakteres arca van, ami hihetetlenül ismerős, mintha gyakran találkoznék vele. Sötét haja alatt világítanak a barna szemei, engem pedig egy pillanat alatt megbabonáz a tekintetével. A ruhái divatosak, egyáltalán nem slamposak és koszosak, mint a többi egyetemista srácnak szombat hajnalban. Igazi férfinak tűnik, aki nem riad vissza semmitől, és aki mindenben támogatja a szerelmét. Ilyen pasit akarok én is magamnak. 

Ahogy körülnézek a kihalt metrón eszembe jut egy számomra vad ötlet. Mi lenne ha megszólítanám? Ha elkezdenék beszélgetni vele? Ez másnak lehet, hogy nem nagy dolog, de az én gátlásaim messze földön legendásak, és most is csupán az a pár pohár Sex on the Beach beszél belőlem. Végülis Erikkel már amúgy is vége a dolgoknak, nem érdeklem, sőt! Konkrétan gyűlöl engem. Meg kéne ragadnom az alkalmat. És hogyha már így eszembe jutott ez az ötlet, és nem vetettem el rögtön, akkor akár véghez is vihetném. Lassan, kissé félve és magammal vívódva sétálok oda hozzá. Ő is engem néz, mosolyogva figyeli, hogy közeledem. Látom, hogy érdekli, mit fogok lépni, de egyben kissé szórakoztatja is a félénkségem. Leülök, de nem a közvetlenül mellette lévő székre, annyi bátorságom nincsen. Nyíltan néz, bátran, de tudom, hogy nem fog megszólalni. Addig nem, amíg én is csöndben vagyok. 
- Szia! - egy félénk köszönés, ennyire telik tőlem. A mosoly az arcán kiszélesedik a bátorságom láttán, és egy kicsit én is megkönnyebbülök. Beszélgetést kezdeményeztem valakivel! Szinte hihetetlen.
- Helló! Károly vagyok, de hívj nyugodtan Karesznak. - még a neve is olyan férfias. Mármint nem a Károly, arról egy anyja szoknyája mögé rejtőző kisgyerek jut eszembe, de a Karesz...
- Emma.
- Hát Emma, nagyon örülök, hogy ide mertél jönni. Nagyon nehéz volt? 
- Igen, képzeld. Nem mindenki olyan bátor, hogy csak úgy lazán beszélgessen és poénkodjon idegenekkel - azt hiszem felhúztam magam az élcelődésén. Velem aztán ne szórakozzon!
- Jó, jó, nyugalom! Tudom, hogy egyesek gátlásosabbak,míg másoknak ez egyszerűen a személyiségük része. Ne aggódj, én értékelem, hogy idejöttél, láttam, hogy mennyire götrődsz és tele vagy kétségekkel. Bátor voltál, büszke vagyok rád! - Azta. Rég hallottam ilyet, hogy valaki megdicsért egy számára végtelenül egyszerű tettért. Sokan természetesnek veszik a nyitottságot, pedig korántsem az. Sokunknak nem. 
- Köszönöm. Néha bátornak kell lenni, ha el szeretnénk érni valamit. - Hülye alkohol, már megint mit művelsz velem?
- És te mégis mit szeretnél elérni?
- Őszintén? - megpróbálkozom a legszexibb pillantásommal. Remélem, reggelre elfelejtem ezt az egészet, mert ha mégsem, akkor ez bekerül életem legcikibb sztorijai közé. - Jelenleg örülnék, ha odaadnád a számodat. És később pedig találkoznánk. 
Kissé felemeli a fél szemöldökét, majd megmozdul. Nem szól semmit csak elkezd a táskájában kotorászni. Végül elővesz egy lapot, meg egy tollat. Ír, majd átnyújtja nekem a kis fecnit. Legnagyobb meglepődésemre egy telefonszámmal találom szemben magam, fölötte egy név: Szegedi Károly. Zárójelesen azért odaírta, hogy Karesz. Feltűnik még valami a fecnin. Egy kis írás a jobb alsó sarokban. Hangos nevetésben török ki, ahogy meglátom, mit is írt oda ez az őrült pasi, akit kábé kettő perce ismerek. Jóképű metrós srác. Felnézek rá, látom, hogy ő is mosolyog, majd hirtelen felkapja a fejét. Mindjárt megálló következik, a Pöttyös utca, ha jól látom. 
- Mennem kell - feláll, felhúzza a hátizsákját. 
- De ha szeretnél találkozni, akkor holnap este ráérek. Szívesen megismerkednék veled nappal. És józanul - Ezek szerint mégis észrevette, hogy kissé részeg vagyok, de mégis beszélgetett velem, és szeretne újra találkozni. 
- Rendben, a holnap este tökéletes. 
- Mondjuk a fél nyolcas metrón? - már hátrál, a szerelvény mindjárt megáll. 
- Hát hol máshol is találkozhatnánk? - válaszolok, ő pedig leszáll.